Az exem elnyomta bennem a fényt, annyira rám telepedett, hogy belső fényem már nem tudott rajta áttörni. Így megvilágítani sem tudta az érkező, folyamatosan jelenlévő lehetőségeket. Süllyedtem, és süllyedtem. Amikor már nem volt hova süllyedni, mert minden eltűnt bennem, ami a régi önmagamra emlékeztetett, akkor szakított velem. Kidobott. Emailben.
Mert már nem tudott belőlem táplálkozni, már nem volt mit elszívni, kiszívni, mindent odaadtam neki. Önként. Feleslegesen. Őt nem mentette meg, engem tönkretett.
Amikor olvastam az emailt, kilépett belőlem, vagy inkább kiszakadt belőlem valami. Egy alak, egy szellem, egy lélek, egy darab. Valami, ami ÉN voltam, de csak a kapcsolat alatt. És ezzel az az ÉN-em megszűnt létezni, újra fel kellett építenem magamat a nulláról. A régi ÉN-em már megszűnt, amit nem is bánok, az újat pedig meg kellett találnom.
Így indultam el az úton, aminek a végén lettem ez a kemény, erős nő, és férfi egyben. Egyszerre mindkettő. Mert építkeznem kellett, harcolnom kellett, keresnem kellett.
Férfi legyen a talpán, aki ezek után felébreszti a nőiséget bennem, és háttérbe szorítja a FÉRFI-t.
Mert erre vágyom. Arra, hogy amikor elfáradok, akkor lehessek gyenge, lágy, finom, NŐ.
Ehhez pedig FÉRFI kell.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: